December 19-én vendégünk lesz Bunyevácz Zsuzsa
[2007-12-10 01:13]
December 19-én vendégünk lesz Bunyevácz Zsuzsa, aki legújabb könyvét, "A Szent Grál üzenetét" fogja bemutatni az érdeklődőknek
Bunyevácz Zsuzsa 1978-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, majd négy év múlva ugyanitt szerzett doktori fokozatot. 1992-ig végzett kutatómunkát és oktatott biokémiát. Több mint tíz éve „cserélte” tollra a kémcsöveket, azóta újságíróként, szerkesztőként dolgozik. Közel tizenöt éve fordult a figyelme a korai civilizációk kialakulásával kapcsolatos kérdések felé, azóta több cikke és tanulmánya jelent meg ebben a témakörben.
Könyvbemutató
A Szent Grál üzenete – Az eltitkolt magyar vonatkozások
A Szent Grál kifejezés hallatán sokan bizonyára egy ragyogó, szent kehely képét látják maguk előtt, amit talán Jézus használt az utolsó vacsorán, vagy amiben a vérét fogták fel. Mások számára ez a legendás bölcsek köve vagy az a smaragd, amelyik Lucifer koronájából hullott ki. És még folytathatnánk a felsorolást. Lehet, hogy a Szent Grál csak ezek egyike. Vagy talán mindegyikük. De az is lehet, hogy valami egészen más. A Szent Grállal kapcsolatos számos elképzelés egyvalamiben mindenképpen egyezik, ennek a misztikus „valaminek” az isteni eredetéhez ugyanis nem férhet kétség.
A Szent Grál mibenlétével kapcsolatban a XX. Században új elmélet született. Michael Baigent, Richard Leigh és Henry Lincoln, a Szent vér, szent Grál című könyv írói több mint harmincéves kutatás után megdöbbentő felfedezésre jutottak: szerintük ugyanis a Szent Grál kettős identitású. Egyrészt Jézus és Mária Magdolna kapcsolatából születettek leszármazási sora, másrészt valamifajta titkos tudás, bölcselet. Ugyanakkor Laurence Gardner, a neves családfakutató A Grál-királyok eredete című, szintén nagy sikerű könyvében nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a szent vérvonal elején többek között a bibliai Nimród áll, aki viszont a néphit és a középkori krónikáink szerint a magyarok mitikus ősapja. Ezekből a megállapításokból több döbbenetes következtetés is adódhat. Például ha a Szent Grál valóban Jézus szent vérvonalát jelenti, akkor annak évezredekkel Dávid, a zsidók királyának születése előtt, Nimródtól kellett indulnia, valamint ha bármifajta egyetemes tudásforma rejlik benne, akkor a Nimród népéhez köthető,
Vajon van ezeknek a feltételezéseknek valamilyen reális alapja? Bunyevácz Zsuzsa újságíróként – a neves külföldi szerzők által felvett gondolatok alapján – közös nyomozásra hívja az olvasót. Elsősorban nem arra keresi a választ, hogy mi is az a Szent Grál, hanem annak eddig kevésbé kutatott, Kr. e. 1000 előtti és Jeruzsálemen kívüli vonatkozásaival foglalkozik – és a „hivatalos” állásponttól merőben eltérő következtetésre jut például az utolsó vacsora kelyhével, a torinói lepellel, a szabadkőművesség eredetével vagy a holt-tengeri tekercsekkel kapcsolatban.
