A március 9-i népszavazásról

[2008-02-22 08:54]

Kedves Magyarok!

Önök már több mint egy év óta vesznek részt rendszeresen a Magyarok Háza rendezvényein.

Szívemet öröm és büszkeség tölti el, hogy kéthetente igaz magyarok között lehetek /és hétről-hétre többen vagyunk/. Ez ad erőt családomnak és nekem, hogy ezt a munkát folytassuk. Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik rendezvényeinket látogatják. Külön köszönöm azoknak az embereknek a munkáját, akik segítenek a ház rendezvényeinek népszerűsítésében.

Az ok, amiért a billentyűzet elé ültem - pedig nem kenyerem az írás - az, hogy, a közelmúltban két felkérést is kaptunk jobboldali pártoktól /ill. szervező embereiktől/ arra, hogy tevékenységüket népszerűsítsük, illetve rendezvényeiket propagáljuk.

Kedves Magyarok!

Minden erőmmel azon vagyok, hogy tudatosuljon bennünk, hogy Magyarországon a népképviseleti demokrácia nem működik. Még nem találkoztam olyan emberrel, akinek a véleményét a képviselője a döntések előtt kikérte volna. A képviselők pártokba és frakciókba tömörülnek és ezen szervezetek megmondó embereinek utasításai alapján szavaznak a mi életünkről, vagyonunkról, Magyarország, valamint gyermekeink és unokáink jövőjéről.

Kérem, gondolkodjanak!

A képviselők a néptől kapják a javadalmazásukat /a költségvetésből/, tehát egyfajta munkáltató-alkalmazott jogviszony jön létre a szavazás után köztük és közöttünk.

Milyen rendszer az, ahol az alkalmazott

- a bért számolatlanul felveheti /költségtérítések, indoklás és kiadási számlával történő igazolás nélkül/,

- a munkáltatónak nem köteles az elvégzett munkáról beszámolni,

- a munkáját nem köteles elvégezni /19 éve ideiglenes alkotmány!/,

- mentelmi joga van /bármilyen, akár köztörvényes bűncselekmény elkövetése alkalmával is/,

- különleges kiváltságokat élvez,

- következmények nélkül eladhatja a munkaadója talpa alól az anyaföldet és idegenek betelepítését szorgalmazhatja /a magyarság kárára/,

- az ország teljes állami vagyonát áron alul kiárulhatja/saját zsebre, off-shore számlára/,

- megszüntetheti országának /munkaadójának/szuverenitását, annak hozzájárulása vagy véleményének kikérése nélkül /Lisszaboni szerződés ratifikálása elolvasás nélkül!!!/.

Azt hiszem, ezeket a sorokat bárki vég nélkül tudná folytatni!

Mielőtt az általánosítás bélyegét sütnék rám, sietek kijelenteni, hogy tudom, hogy a képviselők között is vannak talpig becsületes, a hazáért talán még életüket is feláldozni kész képviselők. Ezúton is legmélyebb tiszteletemet és őszinte hálámat fejezem ki nekik munkájukért. Isten áldása kísérje tevékenységüket.

Azonban mindannyiunknak be kell látnia, hogy a rendszer /az alkotmány, és a választási rendszer/ ROSSZ!

A képviselők többsége /ebben a rendszerben/ a pénzügyi háttérhatalom által valószínűsíthetően megvesztegethető, vagy megzsarolható. Teljesen értelmetlen bármilyen pártot a jelen rendszerben támogatni!!!

KÉPVISELŐINK, ÉS MAGUNK ÉRDEKÉBEN, KÖVETELJÜK A VISSZAHÍVHATÓSÁG BEVEZETÉSÉT!

Kérem, ne veszítsék el türelmüket!

1989-óta már sokszor estünk abba a csapdába, hogy a rossz rendszerben bíztunk. A rendszert emberek csinálták, tehát meg is lehet változtatni. Még a jelenlegi ideiglenes alkotmányunk is kimondja, hogy a legfőbb hatalom a népé. Ki kényszerítheti az egész népet, hogy akarata ellenére számára elfogadhatatlan alkotmány keretei között éljen?

A fenti sorok végiggondolása, a természetes kötődésünk felülvizsgálata -valamely, általunk jónak tartott párthoz, vagy szervezethez- majd új álláspontunk kialakítása időigényes.

Magamról tudom, 8 évig egy /jobboldali/ párthoz kötődtem, habár tagja sosem voltam. Az egyetlen kiút ebből a szorult helyzetből,- amibe mindannyian belekerültünk- csak a teljes rendszerváltás. Ahhoz pedig az szükséges, hogy a fenti tényeket mindenki felismerje. Utána leszünk képesek olyan tömegtámogatást adni egy keresztény és nemzeti alapon elkötelezett vezetőnek, aki kivezet minket a jelenlegi helyzetből /mert visszahívható, s emiatt nem lesz megzsarolható!/.

Végezetül, pedig, kérem, gondolják át többször az itt leírtakat, vagy hallgassanak dr.Papp Lajos szívsebész professzorra és kérjék ki véleményét /Keressenek személyesen az elérhetőségért/!

Nem ismerek nála elkötelezettebb embert a magyarság sorsa iránt.

Az életemet is a kezébe merném helyezni.

Ezután hozzák meg döntésüket, és Isten segítsen minket és édes Hazánkat.

Sok-sok szeretettel

Lakatos Miklós
Magyarok Háza



Ui: A népszavazásról / levelet a Magyarok Háza egyik törzstagja küldte/

2008. március 9.

Öszödi beszéd a nép egy részénél kiverte a biztosítékot. Ezután jött 1956. október 23.-a 50 éves évfordulója. Az ellenzék vezére meghirdette pártja népszavazási kezdeményezéseit. Ezzel gyakorlatilag az utcáról visszavitte az elégedetlenek nagy részét az otthonaikba. A hatalom hálából mindenkit helybenhagyott, erre idomított pribékjeivel, akit csak az utcán ért azon a szép őszi ünnepi napon. A hatalom és a politika játszadozott velünk és a demokratikus intézményekkel, melyek egyre kevésbé tűnnek demokratikusnak az egyszerű állampolgár számára.

Így lassan elérkeztünk oda, hogy Sólyom László kihirdette a népszavazás időpontját. A polgárok nagy része eközben már azt sem tudja miről is szól a szavazás. Vizitíjról? Tandíjról? A hatalmi elit sorsáról? Az ellenzék vezéréről?

Mielőtt kifejteném nézetemet, idéznék Wass Albert egyik művéből, a Hagyatékból egy részt:

- Mért nem mentette ki a többit is?- kérdezte újra a gyéresi lelkész. -

Derék magyarok mind. Megérdemelték volna.

Az öreg nagyokat sóhajtott.

- Magyaroknak magyarok - felelte csöndesen - s alighanem derék emberek. De hogy megérdemelték-e? Hányan mozdultak meg a szavamra, amikor kifeszítettem azt a két deckát? He? Tük ketten. Más senki. Aki nem mer cselekedni, mert fél attól, hogy mi lesz, ha elfogják újra, az olyan ember nem bízik sem az Úristenben, sem önmagában. S az ilyen számára nincs szabadság. Elfogják újra. Még jobban meggyötrik. Meg is ölik talán. A vékony hitű ember számára vékonyan jut hely Istenvilágában. Ti ketten? Tibennetek ott él a jövendő magja, csak elő kell hámozni a sok helytelen tudás alól, amit reátok rakott az a hamis emberi világ, ami olyan, mint a köd: ma itt van, holnap nincs. De amíg itt van, bétakar mindent, amit Isten teremtett, hogy ne lássatok tisztán.

Mit üzen nekünk Wass Albert? Nem azt, amit a politika összevissza magyaráz. Arról van szó, hogy egyenként, és ha kell, együtt is képesek vagyunk eldönteni a sorsunkat. Most meglazult két deszka a minket körbeölelő kerítésen. Ez a népszavazás arról szól, a konkrét kérdéseken túl, hogy a pénz, a hatalom, a politika önző akaratával szembe merünk e helyezkedni. Ez nem csak a mostani hatalomnak, hanem a későbbiek számára is jelzés lehet, hogy nem elégszünk meg négy évente, az egy vagy két napos demokráciával. A népszavazás most már rólunk szól. Hajlandók vagyunk-e elmenni, kifejteni a véleményünket, sőt előtte egyáltalán megvizsgálni hogy mi a kérdés, az igen vagy nem mit okoz az életünkben. Ne a politikusokra figyeljünk, hiszen azok mindennek az ellenkezője mellett is képesek érvelni, ha érdekük úgy kívánja. Józan ésszel fontoljuk meg, hogy mi mire szavazunk, de ennél sokkal fontosabb, hogy menjünk el mindnyájan szavazni! Attól függetlenül, hogy milyen a pártszimpátiánk.

Ha nem megyünk el, akkor nem vagyunk többre érdemesek, mint egy ide-oda terelhető nyáj!

/szerző neve a Magyarok Házában/

"Kardnál, kopjánál erősebb fegyver...
Pajzsnál, bástyánál biztosabb védelem...
Aranynál, ezüstnél értékesebb kincs...
Az egymás iránt való hűséges szeretet!"

Magyar Háza